2017. július 1., szombat

VIzsgakérdések a lovasoktató-tanfolyam végén

 Elméleti kérdések:

Történet:


  1. Sorolja fel a világ összes, Kr.u. 310-től létrejött illetve ma is  létező lófajtáját, majd rangsorolja ezeket méret, szín és alkalmasság szerint, ezt követően vezesse le a párhuzamot a lófajták és izlandi énekesmadarak evolúciós fejlódésében!
  2.   Sorolja fel a fríz lovak dél-amerikai távlogaló versenyeken teljesített eredményeit 1920 óta, majd   készítsen kimutatást a bajnokságot nyert lovakról sörényhosszuk szerint.
  3.  Készítsen legalább 30 pontos listát arról, milyen szerepet játszottak a lovak a dinoszauruszok kihalásában, majd foglalja össze röviden, hogyan lett volna ez megelőzhető.

Edzéselmélet:


  1. Állítson össze éves edzéstervet díjugrató országos bajnokságra történő felkészüléshez napi bontásban, külön kifejtve az ugrógimnasztikai tréning felépítését és a kondíció fejlesztését egy hidegvérű igavonó sörösló számára.
  2.  Magyarázza el lovon ülőtanítványának a lépés jármód lebegő fázisának jelentőségét.
  3.  Magyarázza el a négyívű kígyóvonal patanyomfigura helyes végrehajtását egy min.120 cm hosszú élő kígyóval a kezében szemlélteve azt.


Lótenyésztés:


  1. Vizsgálja meg és fejtse ki a tiszta-tavi kékszárnyú szitakötők és a lovak párzása közötti hasonlóságokat, legalább 70 oldal terjedelemben.
  2. Magyarázza el a ló szerepét a lódarázs kifejlődésében, különösen kitérve a genetikai vonatkozású szempontokra és a lódarázs lovas szakágakban dokumentált eredményességére, majd tegyen javaslatot a tenyésztésben alkalmazandó fejlesztésekre a jövőre nézve.
  3. Legalább 120 oldalas esszében fejtse ki, hogyan születhet egy fekete színű mén és egy szürke színű kanca párosításából rózsaszínű csikó, amely később halvány lila, majd egyre sötétebb kék színű szőrzetre vált.

Gyakorlat:


  1. Tegyen fel egy díjló hátára egy ugrónyerget, majd a ló lovasának megejelenését követően élje túl a kialakult feszült szituációt.
  2. Lovagoljon vágtában 30 méteres nagykört egy 20 méter szélességű lovaspályán, különös figyelemmel a ló állítottságára és hajlítására.
  3. Mutasson be korrekt piaff-passage átmeneteket a szomszég Pista bácsi 23 éves herélt öszvérjén, kifejezett hangsúly fektetve az ültetettségre.
  4. Építsen fából vaskarikát, majd ugrassa át a lovával, jobb és bal kézről egyaránt.
  5. Mutassa be az összeszedett vágta helyes segítégeit és üléstechnikáját az erre a célra elhelyezett rodeóbikán, 6-os fokozatban.
  6. Magyarázza el a patkósarok beszerelési technikáját a gumiból készült patkó modellen.
  7. Tanítsa meg 38 éves felnőtt férfi kezdő lovasát a könnyű ügetés helyes végrehajtására egy shetlandi pónin. Hívja fel lovasa figyelmét a helyes lábra történő ügetés fontosságára és a lóval való együtt mozgás összhangjának megtartására.


by -O-

2015. február 21., szombat

13+1 dolog, amit eddig nem tudtál a lovakról

1. A lovak képesek állva aludni anélkül, hogy felborulnának álmunkban.

2. Ha mégis fekvő lovat látunk szundikálni, az azt jelenti, hogy az állat tökéletes biztonságban érzi magát az ember közelében. Vagy tüntetőleg jelzi, hogy aznap nem kíván dolgozni.

3. Fehér ló nincs, csak szürke. A szürke lovak teljesen sötéten születnek, így a kiscsikónál még nem lehet tudni, mekkorát fogunk szívni később a lóápolást illetően.

4. A ló egyensúlyközpontja a fülében van. Ha víz kerül a ló fülébe, az egyensúlyzavar következtében csúnyán össze is törheti magát.Úsztatásnál tehát nem árt vigyázni.

5. Zsákmányállat funkciójából fakadóan a ló tökéletesen kifejlett érzékszervekkel rendelkezik. Hallása például tökéletesen tesztelhető egy répászacskó megcsörgetésével.

6.A ló tökéletesen lát a sötétben. Enneke lelenére sokszor úgy tesz, mintha nem látna jól, hogy minket átverjen és ránk hozza a frászt.


7. A ló szemei oldalsó elhelyezkedéséből adódóan egy vékony sávban egyáltalán nem lát maga elé. Ha tehát el akarunk bújni lovunk elől, álljunk közvetlenül az orra elé és húzzuk össze magunkat...


8. A lovak nem tudnak hányni, sem lihegni. A hőleadást izzadással végzik - ellenben a kutyákkal és macskákkal, akik pedig izzadni nem tudnak.

9. A lovak nem szeretnek tiszták lenni. A vastag sárréteg alól pislogó patás barátunk, bármennyire szerencsétlenül néz is ki, jól érzi magát totál mocskosan.


10. A lovak nem szoktak nyerítve vágtázni a lovasukkal a mezőn. Valójában nem is nyerítenek túl gyakran. Csak a filmekben éreznek késztetést az alkotók, hogy amint egy ló felbukkan a vásznon, azonnal nyerítést is halljunk - biztos azért, nehogy összekeverjük a lovat valami mással.

11. Azzal, hogy nap mint nap ráülünk a hátára, a ló legősibb ösztönét, menekülő állat mivoltát tesszük próbára mindannyiszor. A ló alapvetően ragadózóként tekint az emberre, magát pedig zsákmánynak érzi.

12. A lónak négy lába van, persze, hogy megbotlik.

13. A ló természetes testhőmérséklete 37,5-38 Celsius fok. Ez az embernél már hőemelkedést jelentene.

14. Szűk helyeken áthaladva a ló csak azt érzékeli, hogy ő elférjen - a lovassal nem törődik.

Rajzok:Várkonyi Andi (www.papirmusztang.hu)

2014. január 28., kedd

Kínai lónyíró gép használati utasításának fordítása!


Ló hajak vagdosása nagy körültekintő hozzáfogást kér, mellette sok elektromosság, semmi benzin vagy robbanós készülék.Vagdosó masina működőjének hangerő nem halk, könnyen elkergethet lovakat.
Futó lovak hajának vagdosása nem célszerű, ideális mozdulatlanságban működtető masina, vagy könnyedén előjöhet vércseppes fürdő hanem horroban vagdosó lovak.Elektromos működője kíván semmi vizes edény vagy eső leginkább madzagon futó meghajtás és hajak.Vagdosó masina embernek nem próbálhat orrában hajat, fülében hajat, könnyedén eltünhet orr vagy fül. Bekapcsoló gombban kicsit nem marad lovak hajának semmi, ilyedős nem csak lovak de gazdának is.Vágás egy lovat minden öt percre mártsuk a fejét olajban, hogy simán összecsúszik.A ló aki csalódott, de általában őszinte fogja rúgni a lábát a szemközti oldalon az Ön részére.Vagdosó masina ölelkezik földön kicsi darabkák, nagyon nem szép ha hasznos. Lovának elválik télikabát, hajban a masina nem köszön, de pucolós seprű fogásával megoldható.Nincs olló teljesen csendes, hogy a ló néz ki mintha már csapkodott.Füstölget néha erős jó illatot hiányolnak, ilyenkor masina bekapcsoló gombban letesz és fut gyorsan.

Írta: Nagy Zsófia

2012. november 22., csütörtök

Lovastípusok -Vol.1.

A korábban nagy sikert aratott, minden komolyságot nélkülöző körkép lovastársadalmunkból:
Várkonyi Andi/www.zakuszkatanya.hu


Angol stílusú hobbilovas:

Megjelenése: Angol márkájú méregdrága hófehér bricsesz, piros vagy fekete zakó, hófehér ing, tükörfényesre suvickolt csizma, hófehér kesztyű, nyakkendő, nyakkendőtartó, bársonykobak masnival, esetleg egy ló is, lehetőleg angol telivér. Lovagolni nem tud, de szeret, ha esik akkor nagyot, a nyeregben eltöltött néhány percig viszont rendkívül jól néz ki.
Előfordulása: leginkább puccos lovasboltokban, díjugrató versenyeken (gyalog), vadászlovaglásokon (kocsival), olykor lovaspályán (térdelve és homokot köpködve…)
Ismertetőjele: A lova mindig hamarabb ér vissza az istállóba ha kilovagol…
Mottó (lassan, tagoltan artikulálva, fél pohár viszkivel a kezében): A lovassportból, hölgyeim és uraim, nem lehet presztizskérdést csinálni!
Legnagyobb félelme: Bepiszkolódik a zakó alól kilógó fehér ing mandzsettája, karcolás kerül a csizmára, összeborzolódik a ló sörénye.
Mi lehet belőle: Legjobb esetben lótartó hobbista, de inkább fotómodell, villamosvezető vagy bármi más…

Nagyonlaza Westernlovas:

Megjelenése: Rojtos bőrnaci, kockás ing, vasalt talpú weszkócsizma, pörgős-zörgős sarkantyú, weszkókalap, lasszó. Gyalog nemigen látni, ha mégis, akkor az egyik kezében weszkónyereg van, a másikban egy ló.
Előfordulása: Lovaspálya, weszkóverseny, kocsma, lovaspálya, weszkóverseny, kocsma…
Ismertetőjele: Sarkantyúzörgés, csizmakopogás. Ritkán beszél, akkor is inkább a lovához.
Mottó: Nem iszunk inkább egy sört?...
Legnagyobb félelme: Egyszer zablát kell tennie a lova szájába.
Mi lehet belőle: Filmszínész. Persze lovas.

Díjlovas:

Megjelenése: Az izzasztó színével szigorúan passzoló lovaglónadrág, tükörfényes díjlovas csizma (német import), külföldi lótáp reklámjával dekorált póló és mellény (német import), 170 cm-nél nem alacsonyabb agyonidomított díjló (német import)…
Előfordulása: Kizárólag fedeles lovarda, esetleg szabadtéri lovaspálya de csakis nagykantárral, négy lábra fáslizott, letakart lóval, 20x60-as négyszögben. Látható még olykor terepen, ha a ló elragadja és kicipeli az istállókapun…
Ismertetőjele: A ló ápolófelszerelése több helyet foglal el az istállóban mint maga a ló.
Mottó: Ha a külső száron leadott félparade-ot nem követi a belső szár arrettolása, akkor a ló nyaka a második és harmadik csigolya között nem megfelelő szögben törik meg, ezáltal a külső hátsó láb inaktivitása a belső első láb előnytelen terhelésével együtt azt eredményezheti, hogy a lépés hossza a bírók előtt nem lesz elegendő a 62 ponthoz…
Legnagyobb félelme: A ló nyaka nem „kerekedik”, a vágtaugrások „laposak”, a piaff nem elég „mély”, a lépés nem „térölelő”…Vagy kibakol a ló a négyszögben.
Mi lehet belőle: Lótartó hobbista, sakkjátékos.


Lótartó hobbista: 


Megjelenése: Lila, rózsaszín vagy benettonzöld suhogós melegítőfelső, a lovagáshoz abszolúte alkalmatlan passzos cicanadrág, esetleg lötyőgős bokaverdeső farmer, fehér kocogóscipő, leginkább fehér zoknival, lovaglókobak. A lóra mindig sámliról száll fel, ha akad valaki aki megfogja addig a kantárt. A nyeregben eltöltött idő az időjárási viszonyok és a ló kedélyállapotának függvényében 2-8 percig terjedő intervallum lehet – de esés után mindig visszaül… 
Előfordulása: Kizárólag szombat - vasárnap: az istállófolyosó, nyerges, patamosó, karám, istállóbüfé, lovaspálya széle (csakis nézelődés szintjén), lovacskája boksza, sarki kocsma.
Ismertetőjele: A ló nevének magas fejhangon való gügyörészése az istálló parkolójától egészen a bokszajtóig, és még tovább …Valamint bugyirózsaszín izzasztó a bokszajtón, hupilila patakaparó és ápolódoboz, strasszkővel kirakott lovaglópálca, sárga-piros kockás polárfásli és hányászöld lótakaró.
Mottó: Ó, drágám, ma nincs kedved terepre menni, semmi baj, visszamegyünk szépen a bokszocskádba, levesszük azt a csúnya nyerget és eszegetheted tovább a finom kis szénádat nyugodtan… Majd a jövő héten megint megpróbáljuk…Legnagyobb félelme: Nem ad puszit neki  a lova, amikor megérkezik az istállóba, elfogy a kockacukor.
Mi lehet belőle: Nagy valószínűséggel marad Lótartó hobbista, amíg egyszer össze nem töri magát terepen. Azután pedig vesz egy palotapincsit.


Profi bérlovas:


Megjelenése: Agyonmosott múlt század divatja szerint kockázott lovaglónadrág, tornacipő és hopilett, bársonykobak (macis mintával), lófejes lovaglópálca. Csakis 16 év feletti lóra ül fel, ami az oktató hangjára is működik. Egyébként nagyon bátor, mindig fél órával az edzés előtt érkezik, hogy a tapasztalatait és tudását megoszthassa a bérlovarda kezdőbb lovasaival… Ebbe természetesen nem tartozik bele a pályahomok összetételének és ízének kielemzése, amit a „rövid vágtát” veszényszó elhangzását követően van szerencséje behatóan megismerni …
Előfordulása: Többnyire bérlovardák környékén, illetve igen gyakran az orvosi ügyeleten. 
Ismertetőjele: Egészen addig ő a földkerekség legnagyobb lovasa, amíg más ül a lovon. A lóraszállás gyakran több ideig tart neki, mint maga az edzés, a „Lóról” vezényszót pedig még életében nem sikerült kivárnia.
Mottó: Hogy ma én üljek fel?... Arra a lóra?... Lehetetlen.
Legnagyobb félelme: Az a katicabogár a bokor levelén mindjárt éktelen zajt csap és megugrik a lova. A nejlonzacskót felkapja a szél és zörög. A fedeles tetejét rázza a szél. A ló füle mozog.
Mi lehet belőle: Ha meggazdagszik, Lótartó hobbista


Csikós:

Megjelenése: Sztenderd csikósruha, a bőgatyás, rojtosinges változat, nagyfatertól örökölt, valamint puha bőrkalap, a szélére szegfű tűzve, és persze  karikásostor. A ló nyakában csengő, a hátán patrac, a fején sallangos csikóskantár.
Előfordulása: Bárhol, ahol akad elég tetemes nézősereg és bor… Általában ágaskodó, ülő vagy fekvő lovon látható, karikásostorral a kezében.
Ismertetőjele: A lónak kizárólag a vágta jármódját ismeri, a karikással alszik.
Mottó: Hhhinnye… azt az összeborult szentséges szűzmáriáját, annaka menyecskének ottan takarosabb fara van mind a lovamnak!
Legnagyobb félelme: Elszáll a csapó a karikásról és nem tud csergetni…
Mi lehet belőle: Már mindenen túl van…







2012. november 13., kedd

Hogyan nyírjunk lovat?


1. Vezessük elő a lovat a nyíráshoz kiszemelt helyre és kössük ki a speciális kötéssel, ahogyan lovakat szokás kikötni. Vegyük elő a nyírógépet, a 4,5 kg sárgarépát és ugyanennyi almát, 4 db tartalék kötőféket és 6 db tartalék kötelet, kiskefét, nagykefét, sámlit, létrát, nyugtatót, elsősegélydobozt, egy üveg pálinkát.

2. Vegyük a jobb kezünkbe a lónyírógépet és tartsuk lazán, de biztos fogással, jobb könyökünk enyhe felemelésével, majd kapcsoljuk be. Kapcsoljuk ki a lónyírógépet és egy tartalék kötőfékkel fussunk lovunk után a tanya végébe. Miután visszavezettük a lovat a művelet helyszínére, kössük meg két kötéllel, majd üljünk le és igyunk egy felest.

3. Etessük meg a kigúvadt szemű, hevesen toporgó lovat sárgarépával és nyugodt hangon gügyörésszünk neki, valamint simogassuk gyengéden. A 2.pontban leírt technikával újra vegyük kezünkbe a lónyírógépet és kapcsoljuk be. Lassú, nyugodt mozdulattal, laza csuklótartással érintsük a lónyírógépet a ló testéhez. Kapcsoljuk ki a lónyíró gépet és egy tartalék kötőfékkel meg egy kötéllel menjünk lovunk után a boxába. Ne anyázzunk.

4. Vezessük vissza a lovat a nyírásra kijelölt helyszínre, kössük meg még három kötéllel és tegyünk a fejére egy plusz kötőféket. Vegyük elő a nyugtatópasztát és gyakorlott mozdulattal adagoljuk a ló szájába. Töröljük le a pasztát a hajunkról, a cipőnkről,a lónyírógépről, a ló sörényéről és az addigra körénk gyűlt sírva röhögő bámészkodókat kérdezzük meg, nincs-e jobb dolguk. A válasz úgyis negatív lesz, úgyhogy fogjuk be őket segíteni.

5. Igyunk egy újabb felest segítőinkkel is.

6. Kérjünk meg három embert, hogy fixálja a ló fejét, kettőt, hogy oldalról biztosítsa a testét, egyet, hogy folyamatosan adagolja a szájába az almát, egyet pedig, hogy felvegye az első lábát. Kapcsoljuk be a lónyírógépet. Kapcsoljuk ki a lónyíró gépet és szedjük le a segítőinket a karámfáról, villanyoszlopról, padlásról, majd eredjünk lovunk után a tanya másik végébe, két tartalék kötőfékkel és egy nyugtatópasztával.

7. Vezessük vissza lovunkat a helyszínre, kerüljük a vágóhíd és lókolbász említését, majd adjuk be a nyugtató pasztát (magunknak). Nézzünk körül és vegyük észre, hogy segítőink leléceltek. Ismételjük meg az 5. pontban leírtakat, immáron egyedül. Adjuk oda a maradék sárgarépát és almát a lónak.

8. A szédüléssel és remegő kezeinkkel mit sem törődve, kapcsoljuk be újfent a lónyíró gépet és nyugodt, kiegyensúlyozott mosollyal az arcunkon, vidáman kezdjük el nyírni lovunk szőrét. Kerüljük az idegesen piaffozó, fújtató és horkoló állat felmenőinek minősítését, és a lóhús felhasználási formáinak felsorolását.

9. Néhány perc múlva próbáljuk meg eltávolítani a szemünkből, szánkból, fülünkből a már lenyírt lószőrt –úgyse sikerül. Igyunk meg még két felest és röhögjünk hangosan félig kopasz lovunkon.

10.
Ezek után meg se próbáljuk bekapcsolni a lovat és megnyírni a gépet…

Írta: Nagy Zsófia

2012. október 14., vasárnap

Facebookos gyöngyszem



Ha a lovasok egyszer valóban önvizsgálatot tartanának...hát, egészen biztosan bővülne még néhány oldallal az ábra!

Rajtengedély-vizsga teszt -másképp...

Várkonyi Andi/www.zakuszkatanya.hu
1.kérdés:
Milyen jármódokban közlekedik a ló?
a) Mi az a jármód?
b) Mi az a közlekedik?
c) Sétál, szalad, fut, rohan
d) Mi az a ló?

2.kérdés:
Milyen színű ló nem létezik?(beugratós!)
a) Zöld
b) Világoszöld
c) Sötétzöld
d) A jó lónak nincs színe...

3.kérdés
Lóra szállás előtt mit kell ellenőriznie?
a) Hogy elég volt-e a négy feles
b) Hogy a lónak is elég volt-e a négy feles...
c) Hogy a ló feje nem cserélt helyet a seggével
d) Hogy egészen biztosan egy ló az, amire fel akarok ülni.

4.kérdés:
Mit tesz, amikor elhangzik a "rövidvágtát" vezényszó az osztálylovaglás során?
a) Gyors miatyánk, sörény megmarkol oszt hadd szóljon...
b) Az attól függ...
c) Röviden leugrok a lóról és elengedem, hadd vágtázzon
d) Miér', hosszú vágta is van?

5. kérdés:
Milyen szabályt kell figyelembe venni amikor több lovas dolgozik egyszerre a lovaspályán?
a) ÍÍÍÍzirájder, öcsém!
b) Az attól függ…
c) A szembe jövő lovasra mindig rá kell ijeszteni.
d) Mi ez, katonaság?

6.kérdés:
Mit jelent a lovak esetében az „alfa állat”?
a) Amelyik ló már nem bírja a strapát, az lemegy alfába…
b) Az a ló, amelyik a görög ábécének csak az első betűjét tudta megtanulni.
c) Valami hasonlót mintha már olvastam volna valami szexkatalógusban…
d) Az attól függ…

7.kérdés:
Mit nevezünk lovas segítségeknek?
a)Azokat a segítségeket, melyek a lovast kihúzzák a sz*rból, ha úgy adódik…
b)Sarkantyú, pálca, feszítőzabla, pipa
c)Az attól függ…
d)Nekem nem kell segítség, kemény vagyok…

8.kérdés:
Hogyan definiálná a félfelvétel fogalmát?
a) Minden olyan felvétel, amelyik fél.De nem mindegyik fél, amelyik felvétel.
b) Hasonló az egészfelvételhez, csak feleannyit kell erőlködni.
c) Hogy jön ez ide?
d) Az attól függ…


9.kérdés:
Mi az alapvető különbség a hidegvérű és melegvérű lófajták között?
a) Ehhez kéne egy hőmérő is…
b) Az első hidegvérrel meggyilkolja a másodikat.A második erre képtelen.
c) Az attól függ…
d) A böglyök a melegvérűt szeretik.

10. kérdés:
Mi szükséges a korrekt futószárazáshoz?
a) Ló.
b) Futószár.
c) Az attól függ…
d) Korrekt micsodához?...

-Nagy Zsófi-